HETI HÍRLEVÉL MÁJUS 1-7, 2017
Beköszöntött a csodálatos Május és ezzel egyidőben kezdetét veszik a szezonális heti hírleveleink is.
Felpörögtek az események a tanyán - a vetések, ültetések mindennapossá váltak és a megmentésre váró ház is alakul szépen.
Attila többnyire a ház belterének a javításával van elfoglalva, míg én a kert részét pofozgatom, illetve varázsolom termővé.
Szépen növekszenek a retkek, spenótok, hagymák, zöldborsók ( ezekről több fotót a jövő heti hírlevélbe), ezért úgy vélem, hogy az első tanyakosarakat elindíthatom Május utolsó hetében.
Figyelembe véve, hogy minden szabadföldön terem, ezért semmi nem biztos, minden az időjárás viszonyaitól függ, de bízom Földanya gondviselésében, hogy minden termőre fordul és sok finomsággal ajándékoz meg bennünket az idei esztendő.
A termékek teljesen vegyszermentesek, tiszta talajban teremnek, szükség esetén házi, természetes permetlevekkel védekezünk.
Ezúton megszeretném kérni mindazokat, akik a TanyaKosárra iratkoztak, hogy küldjék el pontos címüket, illetve telefonszámukat.
Terveim szerint a heti kosarak kiszállítása Péntek délután 6-8 óra között fog történni.
Azért választottam a pénteki napot, mert hétvégén általában többen főznek és igényelnek friss termékeket.
Az első kosarak tartalma többnyire tavaszi termékekből tevődik össze, és a hetek múltával a kosár tartalma egyre gazdagabbá válik majd.
A heti hírlevelek keretében előre tájékoztatni fogok a kosarak tartalmáról és áráról.
Lennebb görgetve kis töredéke látható illetve olvasható annak, ami a héten történt.
Szép hétvégét kívánok mindenkinek!
Kikötöztem a zöldborsókat, mert azt tapasztaltam, ha eldőlnek, akkor nagyon gyorsan rohadnak a szárak és a borsó hüvelyek. Kis csápjaikkal egyik napról a másikra meg is kapaszkodtak a kihúzott kötelekben. Szép látvány számomra. Ha az idő is velünk tart, akkor remélem már Május végére a kosarakba is kerül belőlük.
Meg kellett menteni a Balazsikomokat.
Szépen kikeltek a közös tálcában, azonban egy idő után megbarnult a száruk és pusztulni kezdtek.Át kellett ültetnem őket külön kis pohárkákba. Így most jól érzik magukat.
A saláta palánták egy része is a helyére került a kertben.
A paszuly és a vonzás törvénye.
A tavasz kezdetén arra gondoltam, hogy kellene nekem valami jó, vidéki paszuly, fuszulyka, fehér meg tarka is.
Pár nap sem telt el, amikor a kedves Ilonka néni a faluból megajándékozott három csomag paszullyal, pontosan olyannal amilyenre vágytam.
Nézegetve a mennyiségüket, úgy döntöttem, hogy ez bizony nekem nem lesz elég az idénre, többre lenne szükségem.
Kis idő elteltével kedves Levente szomszédunk ajánlotta fel, hogy lenne paszuly. És lett is.
Így működik bizony a vonzás törvénye. Még paszuly földön is. Csak a szándék legyen tiszta és a cél.
Ez esetben minden bizonnyal vágyam és szándékom is tiszta volt.
A képen látható, hogy már egy kis része a földbe van, középen egy sor retekkel, amely mire leérik, már a paszuly is nagyocska lesz.
A héten a brokkoli, kelkáposzta, rukkola, karalábé, illetve a cékla palánták zömét is sikerült elültetnem.
A kecske erőd is elkészült Attilának köszönhetően, a képeken a hátsó kijárat látható a kifutóval.
Megérkezett az 1000 litres tartály is, amelyet öntözésre fogok hasznalni a nyár folyamán. Ki kell tisztítanom, Attila egy jó magas álványra fogja helyezni, ahonnan szabadeséssel fog a víz a tartályból ürülni és ily módon történik majd a nyári öntözés.
A kecske udvar melletti ösvény is készen van, tőle jobbra Attila gyümölcs bokrokat és barack fákat ültetett szegélynek
Ezen a földterületen tavaly napraforgó volt, az idén cukkini, főző, illetve sütőtökök, és dinnyefélék kerültek.